Itt is vagyok az első fejezettel. Egy szösszenet kis videót tekinthettek meg a történetről az " Ismertető" oldalon belül. Jó olvasást kívánok!
Ölel: Mina C.
Örület
 |
| Hihetetlen, hogy mindez igaz legyen. - Lexi |
Alexandra szemszöge
Megmerem kockáztatni, hogy életemben nem éreztem magam ilyen jól sohasem. Felszabadult voltam, s olyan perc, sőt másodperc sem volt, amikor ne mosolyogtam volna, mint egy alkoholista, aki megkapta az első fröccsét a nap folyamán, őszintén és boldogan. Mert hogy, az is voltam. Abban a pillanatban nem is volt okom arra,hogy szomorkodjak bármi miatt is. Thiával voltam, egy jó társaságban, jó helyen, jó zenével, furcsa szerzetekkel magam körül, akiket valamilyen oknál fogva automatikusan kedveltem, holott nem is ismertem őket. Úgy táncoltam, úgy mozgattam a csípőmet a végtagjaimmal egyetemben, ami normális esetben kizárt dolog lett volna. Egyszerűen vitt magával a zene és a hangulat, ami körülöttem volt. Paige mosolygós arcával néztem szembe, mielőtt tekintetem tovább siklott Emilyre, aki kétségbeesetten próbálta elkerülni a kíváncsi szempárokat. Hosszasan figyeltem őt, elemezve arcának minden rezdülését. Mintha aggasztotta volna valami. Rám pillantott, én pedig kérdőn felhúztam a szemöldökeimet, de ő csak haloványan mosolyogva megrázta a fejét, amiből azonnal levágtam, hogy nem kéne firtatnom a témát, legalábbis nem abban a pillanatban és helyzetben. Ezután fejemmel Cynthi felé fordultam, de ő nem nézett vissza rám. Túlságosan el volt foglalva valamivel, vagy inkább valakivel. Figyelmesen követtem bámészkodásának irányát, s hamar észre is vettem annak tárgyát. Egy szőke hajú fiú volt az, aki ugyan olyan nagy lelkesedéssel méregette a barátnőmet, mint Thia őt.
Homlok ráncolva meredtem a srácra. Ismerős volt. Túlságosan is ismerős, csupán csak nem tudtam, hogy honnan. Tovább néztem őt, csak úgy, mint barátnőm, s nem is olyan sokára leesett a tantusz. Ő volt az a pincér srác, aki elcseszte a rendelésemet, amikor a nővérem szülinapját ünnepeltük egy étteremben. Ritka pillanatok egyike volt, amikor végre együtt volt a család.
Micsoda egybeesés, túl kicsi a világ. Szinte már-már nevetségesen túl kicsi. Ilyen csak a filmekben fordulhat elő, esküszöm.
Nem hiszem el, hogy pont ez a béna gyerek jön be neki.
- Hahó! Föld hívja Cynthia Blaket! - léptem barátnőm mellé és jelképesen csettintettem egyet az ujjaimmal közvetlenül az arca előtt, ő pedig hatalmasat pislogott rám. - Mi van veled?
Szerencsére a srác is elfordult, tehát senkit sem hoztam kellemetlen helyzetbe. Thia kótyagos szemekkel pillogott rám, én pedig nem álltam messze attól, hogy elröhögjem magamat. Igazán aranyosan mutatott így. Nem sűrűn látta őt zavarban egy ellenkező nemű miatt. Sőt, lehet soha nem is láttam. Bálványai persze mindig is voltak, de hús,vér és igazán elérhető férfi miatt még nem.
- Mi? Semmi. Miért? - köszörüli meg a torkát, mire én sokat tudóan nézek rá, fejemet egy kicsit oldalra döntve a fiú és annak társaságának irányába.
- Ismerem a gyereket. - mondom egyszerűen, mire barátnőm szemöldöke kissé felszalad.
Tudtam, hogy így fog reagálni.
- Honnan?
- Szóval ez neked a semmi, huh? - nevetek fel a fejemet csóválva és cserfesen rákacsintok. - Ha jól emlékszem, ő az a pincér srác, aki elcseszte a rendelést, mikor a nővérem szülinapját ünnepeltük. Meséltem neked,nem?
- Mesélted, de a srácot kihagytad. - mondta tetetett közönyösséggel.
Oh, drágám. Jobban ismerlek,mint gondolnád. Nem kell játszanod a kemény kislányt.
- Biztos nem fogott meg annyira, hogy fontosnak találjam. -vontam meg a vállam, ártatlan boci szemekkel az arcomon.
Nem tehetek róla. Az én figyelmemet valóban nem keltette fel annyira, mint látszólag barátnőmét.
Cynthi hitetlenkedve nézett rám, de nem törődtem vele, újra a srác felé lestem,aki pont akkor fordult el,amikor én felé.
Érdekes. Vajon ő is felismert engem, vagy ez csak a véletlen műve? Esetleg Thia valóban tetszik neki? Miért nem jön ide?
- Figyeljetek, nem mehetnénk ki a teraszra? Van egy kis gáz Emilyvel. - lépett mellénk Paige, mire mi gyorsan észbe kapva magunkat bólintottunk Thiával, és kifelé vettük az irányt a lányokkal.
Kint megcsapott a jóleső, friss levegő. Mélyeket lélegezve foglaltam helyet az egyik széken a többiek mellett, akik már nagyban Emilyt lesték kíváncsian, várva arra, hogy elmondja kiakadásának okát.
Kezdetben én csak ültem és hallgattam, bár be kell vallanom, hogy nem nagyon figyeltem. Túlságosan lekötött a hely és az emberek tanulmányozása. Az egyetlen, amit megjegyeztem a dologgal kapcsolatban az, hogy egy fiúról van szó, akit neki muszáj elkerülnie. Fel nem foghattam ezt a gyerekes viselkedés. Annak a híve voltam mindig is, hogy a problémák elől nem érdemes menekülni, hiszen így vagy úgy, de arcon fog csapni, amikor is már nem lesz esélyed elfutni. Egyszerűbb, ha te irányítod a a helyzetet. Az volt a benyomásom, hogy a társaságunk gazdagodott egy drámakirálynővel, aki előbb vagy utóbb meg fogja ölni a bulit.
Szememet végig futtattam a a baráti körökön és megakadt a pillantásom egy magas, szemüveges, kínai srácon, aki perfektül beszélve az angolt, hangosan telefonált valakivel. Bizonyára volt már benne valami alkohol féle, de az igazság az, hogy csak azért keltette fel a figyelmemet, mert szinte az összes ázsiai kínaiul vagy japánul, esetleg koreaiul beszélt egymással. Éreztem, hogy valami történni fog, szóval rajta tartottam a szemem, közben pedig a lányok csevegésébe próbáltam bele-bele szólni néha.
Nem tévedtem, másodpercek kérdése volt és a srác botladozó lábbal megindult, aminek az volt az eredménye, hogy egy napernyőt eldöntött, ami egyenesen a kanapén ülő, részeg lánytársaság felé esett, akiknek, - sajnos- nem esett semmi bajuk, csak döbbentem pislogtak. Egészen vicces volt, ahogyan mindenki hirtelenjében elhallgatott és a fiú felé nézett, akinek barátai segítettek egyenesbe kerülni, a napernyővel együtt.
Édes Istenem.
A következő dolog, amire figyelmes lettem, hogy a pincér srác és baráti köre a mellettünk lévő kis asztalhoz ült le. Rögtön tudtam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki észrevette. Cynthi felé fordítottam a fejemet, aki már nagyban szemezett az említett taggal. Mosolyognom kellett az adott szituáción. Örülnék, ha végre sikerülne neki valakit összeszedni. Valaki normálisat, olyat aki megérdemli a barátnőmet, s bár látásra nem szeretek ítélkezni, mégis úgy tűnt, hogy a srác azon kívül, hogy béna pincér, lehet, hogy normális, jó fej és van humora. Sosem lehet tudni. Az már egy plusz pont volt, hogy nem láttam italos poharat a kezében. Nem tenne jót Thia számára egy piás srác, tekintve, hogy a családjában is van elég alkohol probléma, amiről ő nem szeret beszélni, de én tudok róla. Megéltem egy-két jelentet náluk. Egyáltalán nem könnyű neki. Tudtam, hogy erre a bulira is úgy jött el, hogy közben azon agyal, hogy mi történik otthon, s hogy minden rendben van-e. Állandó jelleggel szorong, már-már anélkül, hogy észre venné azt.
Én is sokáig éltem ugyan ebben a helyzetben, mint ő, de szerencsére anyámnak volt annyi esze, hogy elhagyja az alkoholista apámat és elköltözzön velem és a húgommal, hogy a gyerekkorunk maradék részét lehetőleg normális körülmények között élhessük meg.
Bárcsak minden jobb lehetne az ő számára is. Bárcsak valahogy megszüntethetném ezt neki.
Egy idő után észrevettem, hogy a témák kezdenek elfogyni, Emily problémája pedig lassan elcsendesedik Thiáék biztatásának köszönhetően.
- Szerintem menjünk vissza táncolni. Mit szóltok? - kérdeztem őket felhúzott szemöldökkel, hümmögve.
Emily kissé bizonytalanul, de bólintott, a többiek meggyőzésével pedig alapból nem volt semmi gond, hiszen mind ezért jöttünk, hogy táncoljunk és jól érezzük magunkat. Én legalábbis biztosan nem azért, hogy kerülgessem az embereket, és örültem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Em viselkedése egy idegesítő bélyeget nyomott a hangulatra, de igyekeztem nem foglalkozni vele.
Ahogy visszatértünk, a zene ismét megtette a hatását. Igazság szerint kissé nevetségesnek éreztem, hogy ki s be járkálgattunk, de kellettek a helyszínváltoztatások. Mindenhol, mindig történt valami érdekes, én csak győztem pislogni. Ez a szórakozóhely számomra olyan volt, mint egy új szerelem. Egy ismeretlen srác a semmiből termett mellettünk és felhúzva a pólóját, megmutatta nekünk izmos, és igen csak kockás hasát, majd távozott egy kellemes férfi parfüm csíkot húzva maga után. Összefutott a nyál a számban. Nem volt rossz. Egyáltalán nem volt rossz. Sőt, itt egyáltalán nem is volt rossz pasi.
Hihetetlen, hogy mindez igaz legyen.
Miután sikerült átvészelnünk a kezdeti sokkot, meghúzódtunk az egyik sarokban, hogy Emily számára is élvezhető legyen a buli, tekintve, hogy nem akart találkozni azzal a bizonyos személlyel, Thia pedig látszólag visszaesett abba az állapotba, amiből nehéz őt kirángatni. Görcsös testtartás, el-el kalandozó tekintet. Szinte biztos, hogy a szöszit kereste mindenhol. Vajon hol lehet most?
Esküszöm, hogy ma még oda fogom lökni a srác elé .Csak találjam meg.
- Valaki eljön velem a mosdóba? - nézett körbe Paige a kis társaságunkon. - Nem akarok egyedül menni.
- Persze, menjünk! - lelkesedtem rögtön, tekintve, hogy így legalább ismét megtekinthetem a többi helyszínt. Magamba akartam vésni minden apró négyzetcentimétert, hogy később is emlékezzek mindenre ebből az estéből.
Paige én egymásba karolva vánszorogtunk ki a tömegből otthagyva Thiát és Emilyt a táncparketten, s indultunk el lefelé a wc-hez. A fotelek mellett elhaladva csókolózó és ölelkező párok sokaságát volt szerencsém premier plánba látni. A tenyerem izzadni kezdett. Naná, hogy nem kerülhettem el az ilyen helyzeteket. Annyira kétségbeesetten akartam már én is szerelmes lenni, de egyszerűen nem ment. Vagy velem volt a baj, vagy nem a megfelelő személlyel volt dolgom. Életemben eddig még csak egyszer találkoztam olyan fiúval, aki minden szempontból megfogott, annak ellenére, hogy több, rövidebb kapcsolatom is volt már. Az első szerelem. Amit, sosem fogok elfelejteni, még ha akarnám se tudnám. Túl fájó volt, s túl fájó még ma is. Viszonzatlan,s ráadásul még a barátságunk is megromlott, miután színt vallottam a srácnak. Kerülni kezdett, lemondta a találkozókat és utána csak az utcán, véletlenül futottunk össze párszor. Az ilyen esetekkor még az is nehéz volt számára, hogy köszönjön. Úgy éreztem magam, mint egy leprás, akit kerülni kell. Több éjszakát sírtam át miatta, de ennek már több éve. Azóta sikerült össze szednem magamat. Látszólag biztosan. Arról, hogy valójában túl tettem-e magamat rajta, arról nem tudok nyilatkozni. Nem tudom. Talán. Még most sem kellemes érzés, ha visszaemlékszem.
- Itt kint megvárlak, okés? - kérdeztem Paiget, aki egyszerűen csak bólintott egyet, majd elment a dolgára.
Én sóhajtva egyet a falnak döntöttem a hátamat és szótlanul vártam, figyeltem a ki-be rohangáló fiatalokat. Mondanom sem kell, egy-kettő már igen csak be volt csiccsentve és biztos nem az arcokat mentek megmosni.Néhányan furcsálóan bámultak meg maguknak, amit én egy egyszerű mosollyal reagáltam le.
Csak a barátnőmet várom. Ez olyan nagy bűn? Őrület.
Egyszer csak hangzavarra lettem figyelmes a mosdók felől, ami egyre csak közeledett felém. Mintha veszekedés lett volna. Arra sem volt időm, hogy eltártsam a számat, a következő pillanatban egy körülbelül 175 cm magam, hosszú sötét hajú, copfos, japán srác viharzott ki a férfi wc-ből, feldúltan, hangosan trappolva. Homloka össze volt ráncolva, kezei ökölbe voltak szorítva, kissé remegtek. Nagyon dühös volt. Vagy inkább csalódott? Nem tudom, de egy biztos, hogy még sosem láttam hozzá hasonlót. Még így is irtó helyes volt. Pontosan elképesztően vonzó a a fekete zakójában, csőnadrágjában és v kivágású pólójában, ami úgy tapadt a felsőtestéhez, mintha a második bőre lett volna. Csupa fekete cucc, amit egy fehér kis anyag dobott fel a zakója szélén és egy lógós fülbevaló, ami egy keresztet ábrázolt. Túl dögös volt, hogy igaz legyen.
- Ne menj el! Megtudom magyarázni! - halottam meg egy nyávogó, sírós női hangot, aki félig felgyűrt pólóban, szaladt melltartóban szaladt ki, szintén a férfi mosdóból.
Kezdtem érteni a dolgot. Ez a szőke, agyon festett lány, valószínűleg a srác barátnője, akit éppen most kapott rajta egy vad dugáson. Sosem értettem, hogy mi a jó ebben. Miért kell megcsalni azt, akit szeretünk? Miért nem elég egy? Miért olyan nehéz hűségesnek lenni? Hogyan lehet egy ilyet fiút, mint ő átvágni?
Istenem. Annyira sajnálom, copfos.
- Nincs ezen mit megmagyarázni! Menj vissza, dugasd meg magad az összes többi pasival, engem pedig felejts el! Végeztem veled. Menj a pi.. - csattant fel, de mielőtt még egy káromkodás hagyta volna el a száját ő elhallgatott, én pedig még szorosabban tapadtam a falhoz, mintha csak láthatatlanná akartam volna válni és elsüllyedni szégyeneben a lány helyett is. Mert hogy szégyelltem is magam. Itt állni szótlanul és hallgatni a vitájukat eléggé kényelmetlen érzés volt, bár nem én voltam az egyetlen, aki meglepetten figyelte a jelenetet. Úgy éreztem tennem kéne valamit, de nem mertem. Ez nem az én dolgom volt. Nem szólhattam bele.
A hangja.
A hangja, annyira mély és rekedtes volt. Pont a gyengém. Őszintén mondom, olyan szívesen megöleltem volna abban a pillanatban, amikor láttam az arcára ráülni az őszinte fájdalmat. Vonásait gyorsan rendezte, de én pont elkaptam azt a nézést,ami valószínűleg sosem fogok elfelejteni. Tényleg szerethette ezt a lányt, de ő nem becsülte meg őt. Ugyan nem ismertem a csajt, de ennyi elég volt, ahhoz, hogy örökre meggyűlöljem és megvessem. Nem csak a kinézete, de a viselkedése miatt is.
- Ne..kérlek. Én..- könyörgött a lány és már nyújtotta is volna ki a kezét, hogy megfogja a fiú karját, de ő egy egyszerű mozdulattal elhúzta azt és hátrább lépett.
- Undorodom tőled. Ne merj a közelembe jönni többet. - mondta copfos minden szavát nyomatékosan megnyomva.
Egyszerre volt félelmetes és szomorú ezt látni.Résnyire szétnyíltak az ajkaim a meglepettségtől. A helyzet nagyon is komoly volt. Ezek ketten éppen szakítottak előttem. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyet is megfogok élni. Igazán nem is akartam. Sosem. Nekem sem volt jó érzése, nem hogy annak, akinek ezt át kellett élnie.
- Lexa, mi ez a hangzavar?
Paige hangja a semmiből tűnt fel, amivel rám vonta a figyelmet. A civakodó pár egyenesen felénk nézett. A csaj sminkje el volt folyva és egyszerűen nevetségesen festett a hiányos öltözékében, míg a fiú tekintete szikrákat szórt. Egyenesen perzselő volt, de nem a jó értelemben.
Csupán csak egy pillanatra, de a szemünk találkozott a sráccal, aki azonban nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak. Megrázta a fejét, majd adott egy utolsó szúrós pillantást a szőke lány számára és elsietett.
Meghökkenve néztem, ahogy a szöszi sírva szalad az ellenkező irányba, gondolom, hogy elhagyja a szórakozóhelyet vagy hogy a szeretője karjában bújjon el.
Egy szóval tudnám jellemezni az egészet. Őrület.
- Ez durva volt. - motyogta Paige mellettem, tőlem pedig csak egy bólintásra futotta.
Ez több volt, mint durva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése